2020 tavasza (Ajka)

2020.06.10 20:43
Hőmérséklet:

Az idei tavasz igen sok hideg szélsőséget produkált, elég csak például az áprilisi fagyokra visszaemlékeznünk. 2015. óta ez volt a leghidegebb kikelet, a helyi, öt éves átlagnál mintegy 2°C-kal volt hidegebb, de az országos átlagtól is kissé elmarad a középhőmérséklet. Mindezt a hőmérsékleti jelzőnapok is meglehetősen alátámasztják, hiszen összesen 20 fagyos nap jelentkezett (országos 30 éves átlag:15nap), téli nap viszont nem fordult elő. Idén két nyári napot detektáltam a szokásos 10 helyett, hőségnap egyáltalán nem volt. (átlag:1 nap). 

 

Az első ábra a tavaszi öt éves átlagos napi középhőmérsékletet mutatja(piros), a kék pedig az idei tavaszi napi középértékeket.

A hónapok és a teljes évszak középhőmérsékletének eltérése az 1981-2010-es országos átlagtól és az ajkai 5 éves átlagtól

A napi legalacsonyabb (Tn) és legmagasabb (Tx) hőmérséklet havi átlagának eltérése az öt éves ajkai átlagtól

Csapadék: 

Csapadék terén elmondható, hogy az idei volt 2015 óta a legszárazabb tavasz, az öt éves átlagos tavaszi csapadékösszeg mindössze 60%-a hullt le. A csapadékos napok száma ennek ellenére mindössze 4-gyel marad el a 30 éves, országos átlagtól, viszont 5 mm-t meghaladó napi összeg csak 6-szor gyűlt össze a szokásos 9 helyett. Havas napból, hála a márciusi erős lehűlésnek 3 fordult elő a szokásos 4 helyett. A zivataros napok száma megegyezik az éghajlati normával. 

2020 tavaszának és tavaszi hónapjainak sorszáma a 2015 óta leghidegebb időszakok rangsorában
2020
március
2
április
2
május
2
tavasz
1

 

Március: Márciusban kezdetben enyhe és csapadékos idő volt jellemző, majd a nyugatias áramlás helyét lassan hideg és száraz északkeleti vette át. 14.-e után egyre több lett a fagyos nap, majd két markáns sarkvidéki hidegbetörés okozott méghidegebb időt, 23-.24-25-én havazott is.A hónap utolsó napja erős fagyokat hozott, -7,2°C-ig csökkent a hőmérséklet.

Április: Április első napjaiban egy anticiklon hatására nem enyhültek a fagyok, majd 4.-e után már lassan melegedett a sarkvidéki légtömeg. Ezt követően 12.-éig zavartalan volt a napstés, a hideg hajnalokat meleg nappalok követték.Ezt követően hidegfrontok tarkították az időjárást, de a várva várt csapadék csak 27.-én érkezett meg. 

Május: Májusban változékony, száraz és a megszokottnál jelentősen hidegebb időben volt részünk. A gyakori frontátvonulások ellenére is csak a hónap utolsó dekádjában enyhült számottevően az aszály. 

2020 tavasz-Ajka
Évszak kh.-e 10,44°C
Tmin:  -7,2°C(márc. 31)
Tmax: 26,6°C (máj. 9)
Tmin  átlag: 3,9°C
Tmax átlag: 16,95°C
Hideg napok 
száma:
(Tmin <=-5°C)
3db
Fagyos napok
 száma:
(Tmin<0°C)
20db
Téli napok
 száma:
(Tmax<0°C)
0db
Nyári napok
száma:
(Tmax>=25°C)
2db
Hőségnapok
száma:
(Tmax>=30°C)
0db
Csapadék-
összeg:
79mm
Csapadékos
 napok száma
26db
Havas napok
 száma:
3db
Hótakarós napok
 száma
1db
Legvastagabb
hótakaró:
2cm
Zivataros
 napok száma:
4db
Ködös napok száma: 1db

 Végezetül minden hónap három legszebb és legemlékezetesebb képét igyekeztem kiválasztani, íme:

 

 Március: 

Április:

Május:

 

 

<<<Ez történt márciusban

<<<Ez történt áprilisban

<<<Ez történt májusban

<<<2020 tavasza-Apácatorna

Fotós és szerző:Farkas Zoltán