Ez történt áprilisban (2021. Ajka)
2021 áprilisa szokatlanul hideg idővel telt, csapadékból sem volt hiány
Második tavaszi hónapunk rendkívül meleg idővel indult, a havi maximum is ezen a napon állt be 25,8°C-kal. Másnapra a meleg időt okozó anticiklon összeroppant és észak felől hidegadvekció kezdődött, a maximumok 10°C köré estek vissza éjszakánként pedig ismét fagyott. 6-án hajnalban erős hidegfront érkezett, melyből kevés hó esett, másnap hajnalban pedig -5,7°C-ig csökkent a hőmérséklet. A maximumok több napon át nem haladták meg a 10°C-ot. 9-én hajnalban még -5,1°C-os fagy volt, de napközben délnyugat felől egy ciklon előoldalán melegadvekció kezdődött és délután 16°C-ig emelkedett a hőmérséklet. A melegedés 13-áig tartott, amikor egy erős mediterrán ciklon vonult át felettünk kezdetben esővel, majd délutántól intenzív havazással, melyből 2 cm hó maradt meg, de a Bakonyban a 30 cm-t is meghaladta a hótakaró vastagsága. A nap csapadékösszege 31 mm lett, a maximum pedig még délelőtt 4,1°C-kal állt be. Ezt követően megmaradt a borongós, hűvös idő, 17-én ismét fagyott, a csúcsértékek 10°C körül, vagy kevéssel alatta alakultak. 18-án este egy újabb depresszió közelítette meg hazánkat, mely a következő két napban átvonult felettünk összesen 26 mm esőt hátrahagyva. 20-án a szezon első zivatara is kialakult, melyet aprószemű jég kísért. A következő időszakban napos, hűvös idő volt, majd április utolsó két napján előoldalra kerültünk és ismét elérte a csúcshőmérséklet a 20°C-ot és megenyhültek a hajnalok is.
Április középhőmérséklete 8,3°C-nak adódott, ami kb. 3°C-kal elmarad az átlagostól. A hónap csapadékösszege 67 mm lett, ami jelentősen több a szokásos 40 mm-nél. Az idei volt a mérések 2015-ös kezdete óta messze a leghidegebb és legcsapadékosabb április.
2021 Április, Ajka | |
Hőmérséklet | |
Havi kh.: | 8,33°C |
Absz. Tmin: | -5,7°C (7-én) |
Absz. Tmax: | 25,8°C (1-jén) |
Tmin átlag: | 2,7°C |
Tmax átlag: | 14°C |
Erősen fagyos napok száma: (Tmin<=-5°C) |
2 db |
Fagyos napok száma: (Tmin<0°C) |
5 db |
Nyári napok száma: Tmax>=25°C) |
1 db |
Csapadék: | |
Havi csap.: | 67 mm |
Csap. napok száma: | 9 db |
Havas napok száma: | 5 db |
Hótakarós napok száma: | 2 db |
Legnagyobb hóvastagság: | 2 cm (14-én) |
Zivataros napok száma: | 1 db |
Jégesős napok száma: | 1 db |
Ködös napok száma: | 0 db |
A következőekben néhány fotót láthattok 2021 szeszélyes áprilisáról, ezek alatt pedig a havi diagramok láthatók:
Végezetül néhány diagram a hónap időjárásáról:
Szerző: Farkas Zoltán