Ez történt júniusban
2020 júniusa az átlagosnál hűvösebb és szárazabb idővel telt, de azért volt nyár is
A hónap hűvösen indult, másodikán reggel 6,6°C-ig csökkent a hőmérséklet, ez lett egyben mind a havi minimum, mind a 2015. óta Ajkán mért legalacsonyabb júniusi hőmérséklet is. 3.-án déliesre fordult az áramlás, így a napos időben napról-napra egyre melegebb volt, 4.-én 25,2°C-ig emelkedett a hőmérséklet. Ezen a napon emlékeztünk meg Trianon 100. évfordulójáról, az esti pásztortüzeket sem zavarta csapadék. A nyárias idő nem tartott sokáig, másnap ugyanis egy meleg- és egy hidegfront is átvonult felettünk, melyekből délelőtt 6 mm eső esett és viharos szél fújt. A következő két napban a hűvös hajnalokat meleg délutánok követték, sokat sütött a Nap. Medárd napján nyugat felől egy sekély ciklon húzódott fölénk, így csupán 18,8°C-ig emelkedett a hőmérséklet, de mérhető csapadék csak másnap, 9.-én illetve 10.-én hullott, előbbi napon 14 mm, utóbbin 9 mm eső esett, ezen a napon zivatartevékenység is történt. 11.-én délnyugat felől stabilabb, melegebb légtömegek érkeztek, így végre élvezhettük a nyári napsütést, de hamar leéghettünk, ugyanis erős volt az UV-B sugárzás. A továbbra is hűvös hajnalokat egyre melegebb nappalok követték, 16.-án az idén először átléptük a 30°C-ot 17.-én hullott legközelebb csapadék, ekkor egy zivatar színesítette a napot. A zivatar kiváltó oka egy sekély ciklonális mező volt, mely a következő 8 napban felettünk tartózkodott. A felettünk lévő hűvös, de labilis levegőben 20.-án és 21.-én is záporok, zivatarok tarkították a napot, a két nap alatt összesen 16 mm eső esett. A hűvös, általában 23-25, később 17-18°C-os maximumok mellett reggelente is erősen lehűlt a levegő, így több nap is kialakult pára, sekély köd. 21.-én a sekély ciklonális mező mellett nyugat felől egy anticiklon kezdett benyúlni, viszont észak felől egy hidegcsepp okozott egész nap gyenge esőt, ekkor mindössze 16,5°C-ig emelkedett a hőmérséklet. 23.-án véget ért a felhős, hideg idő, egy anticiklon hatására már sokat sütött a Nap és lassan melegedett az idő. 26.án egy hidegcsepp labilizálta a légkört, hajnalban egy zivatarlánc kapta el a várost, az intenzív villámtevékenység mellett összesen 21 mm eső esett. 27.-én ismét anticiklon vette át az uralmat, gyorsan melegedett az idő, másnap a hőmérséklet elérte a 34°C-ot. A kánikulának 29.-én vége is szakadt, ekkor egy hidegfront miatt 7-8°C-ot hűlt az idő és 3 mm eső esett. Egész nap erős volt a szél. A hónap utolsó napján derült, de szeles, kellemesen meleg időben volt részünk.
A hónap középhőmérséklete 18,74°C lett, ami kb 0,5°C-kal alacsonyabb az átlagosnál. Júniusban összesen 79,5 mm csapadék hullott, amely elmarad az átlagostól.
2020 június-Ajka | |||
Havi kh.: | 18,74°C | Havi csapadékösszeg: |
79,5 mm |
Absz. Tmin: | 6,6°C (2,-án) |
Csapadékos napok száma: |
10 db |
Absz. Tmax: | 34°C (28.-án) |
Zivataros napok száma: |
6 db |
Nyári napok száma: (Tmax>=25°C) |
13 db | Száraz zivataros napok száma: |
0 db |
Hőségnapok száma: (Tmax >=30°C) |
3 db | Jégesős napok száma: |
0db |
Forró napok száma: (Tmax >=35°C |
0db | Ködös napok száma: |
0 db |
Tmin átlag: | 12,94°C | Havi min. légny. |
998 hPa (5,-én) |
Tmax átlag: | 24,54°C | Havi max. légny. |
1021 hPa (25.-én) |
Szerző és fotós:Farkas Zoltán