Ez történt májusban
2020 májusa a megszokottnál hűvösebb és szárazabb idővel telt, de fagy már nem fordult elő, bár nem sokon múlt...
A munka ünnepén a koronavírus mellett az időjárás sem támogatta volna a szabadtéri programokat, hiszen esős, hűvös volt az idő. Másodikán és harmadikán is egy-egy hidegfront érkezett, de mérhető csapadék nem fordult elő. Egy nap szünet után 5.-én ismételten hidegfront vonult át, ekkor 3 mm csapadékkal kísérve. A maximumok jelentősen visszaestek, a legmelegebb órákban is alig érték el a 15°C-ot. A front mögött csípősek voltak az éjszakák, 4.-én hajnalban 0°C-ig csökkent a hőmérséklet,amellyel megdőlt a saját május havi abszolút hidegrekord is, de a napos, kissé szeles időben délutánra 24-27°C köré melegedett fel a levegő, 9.-én 26,6°C-ot mérhettünk, ez lett egyben a havi maximum is.
12.-én aztán markáns hidegfront érkezett, viharossá fokozódott az északi szél és a felettünk lévő szaharai por hatására 1,5 mm sáros eső esett, melynek az autótulajdonosok nem örülhettek. A folytatásban felhős, hűvös idő volt a jellemző, 15.-én egy gyenge hidegfront okozott szélerősödést. A napi csúcsértékek egészen 17.-éig 20°C alatt alakultak. Ezen a napon esett 6 mm eső is, majd melegedés kezdődött, másnap már többfelé elértük a 25°C-ot. A nyárias idő kérészéletű volt, másnap ugyanis ismét hidegfront érkezett. 23.-áig, a következő frontig a hideg éjszakákat szeles, hűvös nappalok követték. 25.-én átalakult a légköri helyzet, északnyugat felől egy lefűződő hidegörvény érkezett, majd tőlünk keletre átmenetileg megrekedt. A labilizálódó légkörben délelőttönként magasra törtek a gomolyfelhők, majd a kora délutáni óráktól megyeszerte záporok, zivatarok enyhítették a súlyos aszályt. Ajkán az első nap 2 zivatar és 3 zápor hozott összesen 11 mm esőt. Az egyik zivatargócot peremfelhő kísérte.
Érdekes, hogy bár nem anticiklonális hatások uralkodtak, mégis 26.-án megdőlt a május havi legmagasabb légnyomás rekordja, a korábbi 1027hPa-os érték helyét egy 1028-hPa-os vette át. A hidegörvény 27.-én kissé eltávolodott, ekkor megnyugodott a légkör, de továbbra is hűvös volt az idő. 28.-án egy hidegcsepp hatására folytatódott a záporos, hideg idő és jellemző volt az élénk, erős szél. Május utolsó napján, Pünkösdvasárnap egy tőlünk keletre kimélyülő ciklon hatására késő őszies időben lehetett részünk, délután is csupán 8-14°C-ig melegedett fel a levegő és az egész napos gyenge esőből 5 mm gyűlt össze.A hónap középhőmérséklete 13,62°C-nak adódott, ami közel 2,6°C-kal elmarad az 1981-2010-es átlagtól. A havi csapadékösszeg összesen 37 mm lett, ami jelentősen elmarad a sokéves átlagtól. 2015 óta ez volt a 2. leghidegebb május.
2020 május-Ajka | |||
Havi kh. | 13,62°C | Csapadék: | 37 mm |
Absz Tmin: | 0°C(4.-én) | Csapadékos napok száma: |
11db |
Absz Tmax: | 26,6°C(9.-én) | Zivataros napok száma: |
1db |
Fagyos napok száma: |
0db | Száraz zivataros napok száma: |
0db |
Nyári napok száma: Tmax>=25°C) |
2db | Jégesős napok száma: |
0db |
Hőségnapok száma: (Tmax >=30°C) |
0 db | Ködös napok száma: |
0db |
Tmin átlag: | 7,65°C | Min. légny: | 1011hPa (11.-én) |
Tmax átlag: | 19,58°C | Max légny: | 1028 hPa (26.-án) |
A hónap során több rekord is megdőlt, melyeket itt találhatnak meg: Ajkai rekordok 2015-