Ez történt novemberben (2020, Ajka)
Szokatlanul enyhe kezdés után rákapcsolt a november, a hónap végére megjelentek az erősebb fagyok, gyakori vendégünk volt a hidegpárna és a köd is. A gyakori anticiklonok miatt az időjárás is száraz novembert tartott, alig hullott csapadék a hónap során.
Az október végén megindult melegedés 4.-éig kitartott, 3.-án 20,1°C-ig kúszott fel a hőmérő higanyszála, amely a legmagasabb érték lett a hónap során. Az enyhe hajnalok miatt a napi középhőmérséklet a hónap első négy napján 6-8°C-kal volt magasabb, mint a szokásos. A novemberi tavasznak a 4.-én érkező hidegfront vetett véget. A frontból mérhető csapadék nem hullott. 5.-én a hideg légtömeg beáramlása mellett anticiklon épült ki, így zavartalan napsütést élvezhettünk, de a derült, szélcsendes éjszakák eredményeképpen november 6.-án beköszöntött az első fagy, -0,4°C-ig, másnap hajnalban pedig -0,6°C-ig csökkent a hőmérséklet. Délutánonként 10-15°C-ot mérhettünk. Időközben a magasban enyhébb légtömegek érkeztek, melynek hatására 9.-én beállt a hidegpárna, amely egészen 16.-áig tartotta magát. Az egy hétig tartó borult időszakban többször volt vendégünk a köd és a szitálás is. A hőmérséklet meglehetősen szűk tartományban mozgott, reggelente 4-7°C-ot, délutánonként pedig 7-8°C-ot mérhettünk. 16.-án este egy álcázott hidegfront jóvoltából felszakadt a ködpaplan, sőt, este 2 mm eső is esett, így ez lett az idei november legcsapadékosabb napja. A frontot követően előbújt a Nap és megenyhült az idő, 18.-án már 14,3°C-os maximumhőmérsékletet mérhettünk. 19.-én ismét rétegfelhőzet borította be az eget, de tartós hidegpárna nem alakulhatott ki, hiszen este erős hidegfront érkezett erős széllel és 1 mm esővel. 20.-án átvonult felettünk a front felhőzete, mögötte pedig hideg, sarkvidéki eredetű légtömeg tört utat magának, így 21.-étől egy nap kivételével minden reggel fagyott, 22.-én pedig -5,3°C-ig csökkent a hőmérséklet, amely a legalacsonyabb érték az idei novemberben. Pár nap derűt követően a Kárpát-medence egyik sajátos időjárási jelensége ismét kialakult, 25.-én beállt a hidegpárna. A gyengén fagyos hajnalokat délután kezdetben 2-3°C-os, később 0-1°C-os maximumok követték. 28.-án reggel a rétegfelhőzetből szállingózott a hó. Több reggel képződött sűrű köd is. 28.-án egy hidegörvény közelített meg minket északkelet felől, de ekkor még a rétegfelhőzet volt a domináns. A Bakonyban a ködös, fagyos idő igazi téli mesevilágot varázsolt, a Kőris-hegyet elborította a zúzmara. (képek lent) A hónap és egyben az idei ősz utolsó napja is fagyosan indult, majd délutánra 5,2°C-ig emelkedett a hőmérséklet a változóan felhős, de délután már döntően napos időben.
November középhőmérséklete 5,96°C-nak adódott, ami 1,2°C-kal magasabb az átlagosnál. Csapadék tekintetében az idei november lett a legszárazabb 2015. óta, mindössze 4 mm csapadék hullott, ami kb 45 mm-rel kevesebb a 30 éves átlagnál és 60 mm-rel kevesebb a 2015-2019-es ajkai átlagnál. Érdekes, hogy a tavalyi legcsapadékosabb novembert (112 mm) a legszárazabb követte.
2020 November-Ajka |
|
Hőmérséklet: |
|
Havi kh.: | 5,96°C |
Tmin átlag: | 3°C |
Tmax átlag: | 8,91°C |
Absz Tmin: | -5,3°C(22.-én) |
Absz Tmax: | 20,1°C(3,.-án) |
Fagyos napok száma: (Tmin<0°C) |
12 db |
Hideg reggelek száma: (Tmin<=-5°C) |
1 db |
Csapadék: |
|
Havi csapadékösszeg: | 4 mm |
Csap. napok száma: | 3 db |
Legnagyobb napi csap. összeg: | 2 mm(16.-án) |
Havas napok száma: | 2 db |
Hótakarós napok száma: | 0 db |
Ónos/fagyott esős/szitálásos napok száma: | 2 db |
Ködös napok száma: | 4 db |
Borult napok száma: | 13 db |
Teljesen derült napok száma: | 5 db |
Végezetül pedig egy kis csokor utolsó őszi hónapunkról:
A következő három kép a zúzmarás Kőris-hegyen készült november 28.-án: