Ez történt novemberben Apácatornán (2021)
2021 novembere több szempontból is különleges volt. Három hótakarós napot is hozott a hónap, de a legfontosabb, hogy országos átlagban 2011 óta egyedül az idei november volt hidegebb, mint a sokéves átlag. Természetesen Tornán is átlag alatt zárt a hónap, illetve meglehetősen változékony, mindenképpen mozgalmas időjárással telt.
Mindenszentek ünnepén napos és enyhe időben volt részünk, de a temetői gyertyák meggyújtását az élénk déli, délkeleti szél nehezítette. Másnap egy frontzóna húzódott fölénk, amely kiadós, 12,7mm csapadékot hozott. 3-án reggelre levonult a felhőzet, így gyengén fagyott. Napközben délről enyhe légtömeg érkezett, így ezen a napon 14,7°C-ot, másnap pedig 19°C-ig emelkedett a hőmérséklet, ami havi maximum és egyben új novemberi melegrekord is lett. 5-én északira fordult a szél és hűvösebb légtömeg érkezett fölénk, így a novemberi tavasznak hamar vége szakadt, a maximumok 10-12°C köré estek vissza és visszatértek a fagyok. 7-én meleg-, majd 8-án hidegfront vonult át, utóbbit 5,1 mm csapadék kísérte. 9-étől anticiklon vette át az uralmat, amelyet hűvös levegő töltött ki, így reggelre -3,9°C-ig csökkent a hőmérséklet. A nyugodt légkörben 10-étől reggelente köd képződött, ami 11-én már megemelkedve alacsonyszintű rétegfelhőzetté alakult, így 18-áig többnyire borult volt az ég, beállt a hidegpárna, amely csak 15-én és 16-án szakadt fel átmeneti jelleggel. A minimumok a felhők miatt jellemzően kevéssel fagypont felett, a csúcsértékek pedig 6 és 10°C közt alakultak.
November 13-án Apácatornán bejegyzett állomással bővültünk a metnet.hu jóvoltából, így a falu adatai már online is megtekinthetőek! Erről részletesebben ITT számoltam be.
19-én a megült párás, ködös levegőt egy hidegfront söpörte ki, amely mögött már hidegebb légtömegek árasztották el a Kárpát-medencét, így reggelente már az erősebb fagyok is megjelentek, napközben pedig 21-étől a hónap végéig már nem volt melegebb 10°C-nál. November leghidegebb reggele 24-én volt, ekkor -7,5°C-ig csökkent a hőmérséklet. 26-án egy mediterrán ciklon érkezett, amelynek fokozatosan a hátoldalára kerülve a csapadék halmazállapota késő délután az esőből havazásba váltott és 1 cm vizes, tapadó hó esett. A nap csapadékösszege 16,2 mm lett és a legmelegebb órakban is csak 2,4°C-ot mérhettünk. Másnap egy kósza csapadéktömbből ismét esett a hó, de ez nappal elolvadt, estére pedig sűrű köd képződött. 29-én virradóra ismét megleptek minket az égiek és ismét 1 cm-es fehér paplan alakult ki, majd ki. November és egyben az idei ősz utolsó reggelén -6,8°C-os minimumot regisztráltam, de estére egy gyenge melegfront felhőzete borította be az eget.
Idén november 13 fagyos napot hozott, ami kettővel több a megszokottnál, téli nap azonban nem fordult elő. (átlag:1) A 10 csapadékos nap összhangban van a sokéves átlaggal.
2021 novembere 5,1°C-os középhőmérsékletű volt, ami 0,3°C-kal alacsonyabb a sokéves átlagnál. A hónap csapadékösszege 46,5 mm volt, ami nagyjából megfelel az átlagosnak.
2021 november-Apácatorna | |
Hőmérséklet: | |
Havi kh.: | 5,14°C |
Tmin átlag: | 0,83°C |
Tmax átlag: | 9,46°C |
Havi Tmin: | -7,5°C (24-én) |
Havi Tmax: | 19°C (4-én) |
Legmagasabb Tmin: | 11,7°C (4-én) |
Legalacsonyabb Tmax: | 2,4°C (26-án) |
Téli napok száma: (Tmax<0°C) |
0 db |
Fagyos napok száma: (Tmin>0°C) |
13 db |
Csapadék: | |
Havi csapadékösszeg: | 46,5 mm |
Legnagyobb napi csapadékösszeg: | 16,2 mm (26-án) |
Csapadékos napok száma: | 10 db |
Havas napok száma: | 3 db |
Hótakarós napok száma: | 3 db |
Legvastagabb hótakaró: | 1 cm |
Ködös napok száma: | 5 db |
A következő két diagram november hőmérsékleti- és csapadékviszonyait mutatja be:
Végezetül pedig néhány elkapott pillanat 2021 őszének utolsó hónapjáról
Ez történt 2020 novemberében Apácatornán
Írta és az adatok tulajdonosa: Farkas Zoltán