Hétfőn álcázott hidegfront+téli esélylatolgatások
Már csaknem egy hete a Kárpát-medencét hidegpárna tölti ki, így országszerte borongós, ködös, hűvös az idő. Az időjárás jellege hétfőig nem változik, de a jövő hét első napján egy ún. álcázott hidegfront érkezik. Az "álcázott" jelző annyit jelent, hogy bár hidegfront, de a talaj közelében a jelenleg megülepedett hideg levegőnél melegebbet szállít majd fölénk, míg a magasban lényegesen hidegebbre fordul az idő, ami gyakran fordul elő inverziós helyzetek után. A front ráadásul hullámot vet majd felettünk, így még kedden is borongós, mérsékelten csapadékos, szeles időben lesz részünk.
Szerdán viszont 10 nap után végre kisüt a Nap, de ezzel együtt, mivel a hajnal is derült lesz, ismét megjelennek majd a fagyok, délutánra pedig 7-12°C-ig emelkedik majd a hőmérséklet.
A következő időszakban mozgalmasabbá válik időjárásunk, a magasban ugyanis több hullámban hideg, sarkvidéki eredetű légtömegek érik majd el hazánkat, vasárnap például egy mediterrán ciklon hátoldalán indul majd meg felénk egy nagyobb hidegcsomag. (1. ábra)
Mire készülhetünk a következő egy-másfél hétben?
A folytatásban jelentős nagytérségi átrendeződés megy majd végbe. Egy, Grönland környékén képződő erős ciklon a modellek szerint jókora adag hideget szakítana le Kanada hidegpólusáról és azt az óceán felett egészen Szibériáig vinné. Ez pedig még csak ha átmenetileg is, de meggyengítené a jelenleg erősebb kanadai hidegmagot, a szibériai góc pedig igen jelentős lökést kapna. Ebből a folyamatból jelen állás szerint úgy néz ki, hogy Szibéria jönne ki jobban és ez egyúttal jelentősen emeli a hazánkat elérő markáns hidegbetörések esélyét is, hiszen az esetlegesen (ezen események következtében" kiépülő anticiklon(ok) gyakorlatilag felszámolnák a jelenleg is gyenge atlanti ciklontevékenységet, szóval Európába nem tudna melegebb légtömeg benyomulni, eközben pedig Szibériában gyakorlatilag berobbanna a sarki hűtőszekrény, így könnyen lehet, hogy a helyzet felállását követő két héten belül nagyon hideg levegő érkezne hazánk fölé. Biztosra senki ne vegye, ezek egyenlőre csak esélyek, de véleményem szerint egy cikket mindenképpen megér.
Az első ábra a 2020. november 22.-ei (vasárnap) légköri helyzetet mutatja. Hideg levegő halad dél felé, az Azori-szigetek felett anticiklon blokkolja a meleg légtömeg előre törését, az óceán feletti erős ciklon hideg levegőt szállít keletre. A ciklon melegszektora( két kék légtömeg közti zöldessárga "háromszög") elenyésző, az ausztriai anticiklon szét fogja zilálni. Érdemes még megemlíteni a Görögország feletti mediterrán ciklont, amelynek melegszektorát a keleti anticiklon semmisíti meg, hátoldala pedig tovább segíti a hideg levegő térnyerését. A nagy időtáv miatt ebben még lehet változás!!!
A második és harmadik ábra a sarkkör légköri helyzetét, a 850 hPa-os nyomási szint (kb. 1500 méteres magasság) hőmérsékletét mutatja november 15.-én és 17-én. Az "A" a kanadai, a "B" a szibériai hidegmagokat jelzi. A sárga szaggatott vonal a két pólus határa. Jól látszik a szibériai góc megerősödése és fokozott hűlése.
Összegezve a cikk második fele csupán egy kis elemzés és latolgatás, de semmiképp sem vehető biztosra. A tél mozgalmas, meglepetésekkel teli időjárást tartogathat számunkra. A feltüntetett felállás komoly fegyvert jelent Tél tábornok számára és ha seregei elindulnak felénk, akkor könnyen akár tartósabb téli periódus veheti kezdetét. Ha említésre méltó mozgolódás lesz, akkor új cikkel jelentkezem majd!
A cikket írta és az ábrákat készítette: Farkas Zoltán