Szibériából érkező hozza meg a tél leghidegebb periódusát, nagyon erős fagyok lesznek
Az a mediterrán ciklon, amely rendkívül hosszú, 5 napos szüntelen havazást okozott felettünk rekedt meg, mert Északnyugat-Európa felett egy erős, nagy kiterjedésű anticiklon van középpontjával és blokkolja egész Európában a nyugati, enyhe áramlást, ez a magasnyomás nem engette a felettünk lévő ciklont sem elmozdulni, térségünkbenoszlott fel, viszont ez a helyzet kedvez a Szibéria felett egész télen át felgyülemlett hideg levegő betörésének.
A beáramlás szombaton napközben indul meg, többfelé élénk, erős északkeleti vagy északnyugati széllel, mert a Kárpátok hegykoszorúját kikerülve ezen a két helyen áramlik be Tél Tábornok serege. A hétvége első napján reggel még nem lesz hatása, de a hótakaró miatt borult ég alatt is -3 -6°C várható, délután pedig -2 0°C lesz a jellemző érték, csupán a megye nyugati részén lehet pozitív a hőmérséklet. Délelőtt felszakadozik a felhőzet, kisüt a Nap.
Vasárnap már bőven -10°C alá esik a hőmérséklet, nem egy helyen -15°C is lehet vagy annál kevéssel hidegebb is. Kedvez az erős lehűlésnek az éjjel szélcsendes, derült hófödte vidék. Délután csupán -9 -5°C várható, a megye keleti részén magasabb értékekkel. Napos idő lesz jellemző, de a beáramló hideg hatására a labilizálódó légkörben gomolyfelhők képződhetnek, amelyekből egy-egy hózápor sem kizárt.
Hétfőn kissé felhősebb idő lesz, a Tél egyik leghidegebb reggele köszönt be, -24 -15°C közti minimumértékekkel, délután sem emelkedik sokfelé -10°C fölé a hőmérséklet.
Kedden reggel is -14 és -21°C közé hűl a levegő, nyugaton és a hegyekben hidegebbel, a megye keleti részén melegebbel. Napközben egy mediterrán ciklon okozhat újabb havazást, de ez mértéke a ciklon pályája miatt erősen bizonytalan.
A folytatásban is marad a tartós extrém hideg, március elsején a jelen állás szerint akár -25°C is lehet kisebb körzetekben, a hideg napokon érdemes figyelni az előrejelzést és a veszélyjelzést is és öltözzenek rétegesen, mert nagy a megfázásveszély, valamint a fedetlen bőrfelületeken nagy veszélye van a fagyási sérüléseknek is! A további helyzetről és a havazásról még szó lesz!